Sziasztok!
E L S Ő F E J E Z E T
- És itt lakok én - mutattam a házunkat Patriziának. Éppen a tankönyvek átvételéről jöttünk, ott találkoztunk, és kiderült, hogy egy osztályba fogunk járni.
- Szép - felelte.
- Köszönöm. Egyébként tényleg hálás vagyok amiért szóba állsz velem, azt hittem, nem lesz itt egy barátnőm se.
- Nem kell ilyeneket gondolnod. Mi, olaszok jóindulatúak vagyunk. Veletek, angolokkal ellentétben - mondta üres tekintettel, mosoly nélkül.
- Hát... - kezdtem volna bele a mondanivalómba, amiben az olaszok heves vérmérsékletére tértem volna ki, ám Patrizia a szavamba vágott.
- Ne magyarázkodj. Apám is angol. Jól ismerlek titeket.
- De azért vannak kivételek! - próbáltam javítani a helyzetemen, mint egy ötéves. Hát, hiába, magyarázkodni sosem tudtam jól.
- Kevés. Nem megyünk be? - Patrizia a ház ajtaja felé lökött.
- Igazából nekem ma dolgom van... Sajnos.
- Mi a dolgod? - kérdezte hanyagul.
- Ki kell még pakolnom pár dobozt. Tudod, a költözés miatt van még néhány.
- Én szívesen segítek. - Patrizia megigazította dús, hosszú fekete haját.
- Biztos? Nem gond, hogy ezzel megy el a nyarad utolsó napja?
- Bármikor segítek másoknak. Nincs jobb programom.
- Köszönöm, ezért tényleg nagyon hálás vagyok!
- Igen, igen tudom. Nem is mersz belegondolni, mikor végeznél, ha nincs segítséged, blablabla... De induljunk már - mondta Patrizia, én pedig felsóhajtottam. Nincs mit tenni. Makacs lány.
Amint beértünk, Patrizia levette a cipőjét, és megkérdezte, hol találja a mosdót. Én útbaigazítottam.
- Az emeleten az első ajtó balra!
- Köszönöm.
Bementem a szobámba, és körülnéztem. Türkiz kékre festett falak, egy ágy, a szokásos baglyos ágyneműmmel, rajta Róka kómával, egy íróasztal, a megszokott rendben tartva, képek a falakon és egy parafatábla, amin a közeljövőbeli dolgaimat vezetem. De a számítógép, és a tükör még sehol. Azok a dobozba vannak. Végül is nincs is már sok dolog, lassan megvagyok mindennel. Holnapra, az iskolakezdésre kész is leszek.
- Itt vagyok - toppant be hirtelen a szobába Patrizia.
- Rendben, akkor elkezdünk pakolni?
- Persze, mond, mit szedjek ki.
- Azt a dobozt kipakolhatnád, abba vannak a díszek.
- Díszek? - Patrizia úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna.
- Igen. Vagyis, tudod, falióra, cserepes virág, szuvenírek, és ilyesmik.
- Te tudod. Na akkor ezt kipakolom - mondta, majd neki is álltunk.
Jól elvoltunk, azt hiszem, egészen megkedveltem Patriziát. Az első itteni barátom.
*
- Kész is vagyunk! Köszönöm a segítséget - mosolyogtam.
- Igazán nincs mit. Tudom, illetlenség ilyet kérdezni, de mielőtt elmennék, nem kaphatok valami harapnivalót?
- Jaj ne viccelj! Megnézem mit tudok adni.
- Rendben. Köszönöm.
Patriziával ettünk egy kis popcornt. Én kínáltam mindenféle étellel, de ezt választotta. Közben bekapcsoltuk a tévét, éppen az 50 első randi kezdődött az HBO-n. Egyszerre sikítottunk fel, mindketten imádjuk azt a filmet. Határozottan meglepődtem, hogy az alter lány ilyenekért rajong, de nem túltettem magam rajta. Elrepült az idő, így mire vége lett a filmnek, már 9 óra volt. Patrizia elköszönt, és indult is haza.
Fáradtan dőltem le a baglyos ágyneműmre, és elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen is lesz itt, Rómában. Születésem óta ez volt a 4. hely, ahol laktam. Londonban születtem, egy kis kitérő idejéig Münchenben éltünk, majd visszaköltöztünk London másik végébe. Most pedig itt vagyok. Olaszországban. Mindenesetre egy barátot már szereztem, ez jó jel! Azt hiszem, máris szeretem ezt a helyet.
Fáradtan dőltem le a baglyos ágyneműmre, és elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen is lesz itt, Rómában. Születésem óta ez volt a 4. hely, ahol laktam. Londonban születtem, egy kis kitérő idejéig Münchenben éltünk, majd visszaköltöztünk London másik végébe. Most pedig itt vagyok. Olaszországban. Mindenesetre egy barátot már szereztem, ez jó jel! Azt hiszem, máris szeretem ezt a helyet.
